Szeretne pénzt keresni velünk?
Azt mondják, két fajta ember van.
Akinek van hitele, és akinek lesz!
Cégünk az új ügyfelek felkutatását partnereken illetve partnercégeken keresztül intézi.
Úgy gondoljuk, hogy újság, szórólap és egyéb kampányok helyett jobb, ha az erre szánt összeget partnereinknek jutalék
vagy közvetítési díj formájában fizetjük ki.
Tudjuk és az 5 éves tapasztalatok bizonyítják, hogy ez mindkét fél számára kifizetődőbb.
Alapesetben három együttműködési megállapodás közül tudnak választani a partnereink.
De egyedi lehetőségekre is nyitottak vagyunk, ha sikerül megállapodnunk.
1. Ügyfélszerző, igényfelmérő
Olyannak ajánljuk, akinek van főállása vagy GYES-en, GYED-en van, és plusz bevételért hajlandó napi - heti, 1 órát dolgozni.
Nagyon egyszerű a munka!
Az Ön feladata, hogy a közvetített pénzügyi termékeink után érdeklődő potenciális ügyfeleknek felkelteni az érdeklődést cégünk szolgáltatásai iránt, majd adatait elkéri és elküldi részünkre és a munka el van végezve.
Megteheti ezt akár e-mailben is.
Önnek nem kell pénzügyi tanácsadóvá válnia, a tanácsadást mi végezzük!
Nem MLM rendszerben működünk.
Mennyit érhet ez Önnek?
Akár 1.000 – 250.000 Ft-ig
Számítás alapja mindig az ügyfél által igényelt termék.
Nos hogy látja?
Elképzelhető, hogy találkozik 1-2 érdeklődő ügyféllel, akinek van hitele és szeretne kedvezőbbet vagy szeretne most felvenni? Vagy akár a meglévő lakásbiztosítását szeretné lecserélni korszerűbbre? Stb.
Ha igen, akkor bátran keressen meg!
Kapcsolatfelvételnél töltse ki az űrlapot! ITT
2. Régi üzletkötők, hitelközvetítők, biztosításközvetítőknek:
Ha ön eddig hitelközvetítőként vagy biztosításközvetítőként dolgozott, de a 2008. év végén beköszöntött válság hatásai és jogszabályi változásai, magas követelményei hatására felhagyott azzal, hogy főállásként ezzel tovább foglalkozzon, dolgozzon mellettünk.
Nekünk megvan minden, amire szükség van:
- PSZÁF engedély
- Vezető szakirányú végzettsége
- Felelősségbiztosítás
- Üzletszabályzat
- Tanácsadók megfelelő végzettsége
- Ajánlatadási szabályok betartása
- Ügyfél tájékoztatási szabályok betartása
Ha van még érdeklődő ügyfele, nálunk megoldhatja!
Kapcsolatfelvételnél töltse ki az űrlapot! ITT
3. Hitelközvetítők, biztosításközvetítőknek:
Miért dolgozzon velünk:
- Kiváló banki szakemberek támogatják tagjainkat
- Az új tagok teljesítménye a belépés után ugrásszerűen nő
- Könnyebb betartani az új ügynöktörvényt
- A legjobb jutalék és információtámogatási rendszert használhatja
Az egységes informatikai háttérrel és a magas színvonalú szakmai támogatással kiemelkedő versenyelőnyt biztosít a hitelközvetítők számára ebben a kiélezett versenyben.
Alapvető célunk, hogy klubtagjaink eredményesen megállják helyüket a hitelközvetítői piacon, szaktudásuk és hitelességük révén komoly elismertséget vívjanak ki maguknak az ügyfelek, partnerek és banki kapcsolatok körében.
Az Interneten bárhonnan elérhető információs portál és adminisztrációs rendszer révén levesszük az Ön válláról a jogszabályok által előírt adminisztrációs feladatokat, mindemellett nagyban megkönnyítjük a napi munkavégzést, tájékozódást, ügylet és jutalék nyilvántartást, segítünk eligazodni a bankok termékpalettáin, biztosítjuk a lehetőséget termékoktatásokra és szakmai konzultációkra történő jelentkezéshez...és még megannyi lehetőség, mely Önt a jövő hitelközvetítőjévé teheti!
A Klub a bankok és pénzintézetek széles termékskáláját kínálja, így klubtagként mindez azonnal az Ön palettáján is megjelenhet, biztosítva ezzel a legjobb megoldásokat ügyfelei számára minden helyzetben.
A Klubja folyamatosan figyelemmel kíséri a jogszabályi előírásokat és szabályozásokat, melyek a hitelközvetítőkre vonatkoznak. Jogászaink és rendszeres PSZÁF egyeztetések, állásfoglalások segítségével minden olyan körülményt megteremtünk klubtagjaink részére, melyek biztosítják a szabályszerű működést, és emellett a lehető legszélesebb körűen szolgálhassák ki ügyfeleiket. Ennek megfelelően alakítjuk ki tagsági szerződéseinket, tájékoztató anyagainkat, szolgáltatásainkat, melyeket minden klubtagunk részére rendelkezésre bocsátunk. Elsődleges célunk, hogy a kevesebb ügylettel rendelkező klubtagokat is olyan információ, szolgáltatás, termék és jutalék csomaghoz juttassunk, melynek birtokában a lehető legtöbb ügyletre találnak jövedelmező megoldást a beérkező igények közül. Így a válság ellenére is biztosítani tudják megélhetésüket a hitelközvetítői tevékenység folytatásával, hogy a nehéz helyzet elmúltával, óriási előnnyel folytathassák a munkát a hitelezési piacról távozó majd csak később visszatérő közvetítőkkel szemben!
A működési elvünk révén mi azt szeretnénk, hogy néhány versenytársunk szemléletével ellentétben a Klub tagjaként Ön részese legyen ennek az üzletnek, ne pedig eszköze!
Ha kíváncsi a részletekre, vagy már szeretne csatlakozni kapcsolatfelvételnél, töltse ki az űrlapot! ITT
Várjuk jelenkezését! ITT!
06-70/ 77 48 49 7
broker @ thmhitel . hu